A kóbor állat probléma súlyossági fokai
Gyakran keresnek önkormányzatok segítséget a kóbor állat probléma megoldásában. A legtöbb településvezető azt szeretné, hogy a kóbor állatokat egyszerűen csak „tüntesse el” egy állatvédő szervezet és ne kelljen érte fizetni, mint az ebrendészetnek. A rossz hír, hogy 500.000 ezer kóbor kutya és 3 millió kóbor macska él ma Magyarországon, miközben az állatvédő szervezetek – központi normatív támogatás nélkül – mintegy 32 ezer állatot tudnak gondozni. Ebből jól látható, hogy a kóbor állatok 1%-ának lenne hely, de a menhelyek már így is többszörös teltházzal működnek. Ráadásul a befogadott, elhordott állatok helyére a lakosok mindig hoznak újat, amit a település jegyzője meg tudna gátolni, de erre ritkán van precedens.
A lokális kóbor állat probléma súlyossági fokának meghatározásakor az első kérdéseink egyike az szokott lenni, hogy hány állatról beszélünk, hány gazdás és hány kóbor kutya és macska található a településen. A válasz minden esetben az, hogy erről nincs adat. A 3 évenkénti ebösszeírás minden település számára kötelező, amiből akár erre a hiányzó adatra is találnának információt. A település közmunkás segítségével hetek alatt fel tudja mérni a helyi állományt. Csak a pontos adatok begyűjtésével állhatunk neki a megoldási terv kidolgozásának.
Kép forrása: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, https://www.facebook.com/kozosugyunkazallatvedelem/videos/1179433300344386
Fontos további szempontokat is felmérni egy adott település kóbor állomány okozta probléma megfelelő kezelésének kialakításakor, mint a település szerkezetét, demográfiai jellemzőit, milyen források és kapacitások állnak rendelkezésre az önkormányzatok számára stb.
Tisztázni kell, hogy adott település mely területi egységében, részében, vagy egészében van jelen a probléma, mennyi és milyen egyedekből áll a kóbor állatállomány (faj, nem, kor, hány százaléka kóborló stb.), eddig milyen megoldásokkal próbálta az adott önkormányzat kezelni a helyzetet, milyen eredményekkel. Lakossági szinten áttekintendő milyen intézkedések jelentek meg, milyen az adott települési lakosság összetétele annak szociális helyzete alapján, milyen külső források vonhatóak be a megoldási lehetőségeket figyelembe véve (például helyi vagy közeli állatvédelmi szervezet jelenléte, kapacitásai, állatorvosi rendelők megléte, elérhetősége stb.).
Ebből a gyors felsorolásból is kitűnik, hogy számos tényező befolyásolhatja a valódi megoldás megtalálását, kialakítását. Egy átgondolt cselekvési tervben fontos, hogy mindezeket a specifikációkat figyelembe véve az adott településre vonatkozóan kerüljön kialakításra. Nem létezik egységes megoldás.
Ahhoz, hogy egy település meg tudja határozni, milyen cselekvési tervre van szüksége, át kell látnia, hogy mely fázisban van a kóbor állat probléma.
Vannak szintek, ahol kisebb beavatkozásra van szükség. A lakosság el tudja maga is vinni ivartalanításra az állatát, ha van a településen állatorvos. Van, ahol a logisztika jelenti a nagyobb problémát, van, ahol az évekig halogatott beavatkozásnak köszönhetően az állatok befogása is gondot okoz. Minden településnek meg kell értenie, hogy ha nem avatkozik bele, akár 1-2 év alatt 1-2 fázissal nehezebb körülmények kialakulása várható. Nincs más megoldás, csak a megelőzés.
Kontrollált szintek
0. Állatjóléti fázis:
A lakosság kerítésen belül vagy lakásban tartja az állatát. Szaporodási időszakban megfelelően vigyáz rá, így a szaporulat nem jön létre. Az állatok jogszabályok, vagy felelős állattartási szemlélet alapján ivartalanítottak.
Magyarországon nem jellemző jelenség. Az Európai Unió fejlettebb állattartási kultúrával rendelkező országaiban a helyi jogszabályok betartásával általános állapot.
1. Nincs (látható) probléma fázis:
A településen elzárva tartják az állatokat, a párzási időszakban a szaporodás kismértékű és a helyi lakosság a kölyköket befogadja. A kereslet – kínálat egyensúlyban van, nem születik több állat, mint amennyi elhullik.
Sajnos Magyarország ebből a szempontból specifikus, hogy a kölyköket (a nem kívánt szaporulatokat) a lakosság generációkról generációkra örökölt családi minta alapján likvidálja. Vidéken még mindig a legáltalánosabb megoldás. A szokásjogok elvén van probléma, de nem látható.
Azonnali megoldást igénylő szintek
2. Megelőzhető fázis:
A lakosság körében több kölyök születik, mint amennyire igény van, nincs ennyi gazda jelölt. A fiatalabb generáció a likvidálást már állatkínzásnak tartja, így más megoldásokat keres, például sorsára hagyja. Gyakrabban helyezi ki közterületre/állatmenhely elé a teljes egész almot, vagy állatvédőknek, önkormányzatnak jelzi, hogy oldja meg a problémáját. Könnyen megállítható a folyamat, mert a tulajdonjogok rendezettek, nincs jogi akadálya a megelőzésnek. A visszahelyezés megoldott. Ivartalanítással megoldható a helyi probléma. A jó gazda gondossága már többször kifogásolható. A helyi állatvédelmi hatóság (jegyző) időszakosan monitorozhatja a helyi állományt, kezelheti a kezdődő problémákat.
3. Problematikus fázis:
Felborult a kereslet-kínálat egyensúlya. Egyre láthatóbb probléma, mert a kóbor állatok megjelenése zavarja a lakosságot, mert nem akarnak éhező, sovány, beteg kutyákat és macskákat látni az utcán. A szaporulatok szétosztogatásával próbálnak segíteni, de így az állatok gyakran nem felelős gazdához kerülnek, sorsuk utánkövetése nem megoldott. Jellemzően mindegyik újabb szaporulatot hoz létre, és a felelőtlen tartásból újabb egyedek kerülnek utcára. Mivel a lakossági gazdás állatok túlnyomóan ivarosak, így folyamatosan újraképződik a megoldandó feladat, amit megelőzéssel teljesen fel lehetne számolni pár év alatt. Ehhez szervezett munka és hatékony szemléletformálás szükséges. A megoldandó feladatok közé tartozik, hogy az ivartalanítástól ódzkodnak az emberek, az állatorvosi szolgáltatás nehezebben elérhető vagy drága. Nincs hatékony hatósági jelenlét. Az állatok befogása még nem okoz nagy költséget, ivartalanításukkal és a pár gazdátlan állat kiemelésével, elhelyezésével felszámolható, a hatósági jelenléttel szinten tartható a probléma.
Elhatalmasodott kóbor állat helyzet szintje
4. Stratégiát igénylő fázis:
Nagyon rövid az időintervallum, amíg a 3-as fázisból 4-es fázisúvá válik a probléma. Akár 1-2 év alatt bekövetkezhet. Az önkormányzat teljesen elveszti az uralmat a helyzet fölött. Elég eleinte 5-6 kóbor állat a településen, amit a lakosság már nem tud befogadni. Egy ivarzási időszak alatt, évente akár 2-3 alkalommal 5-8 kölyök is születhet egyedenként. Tehát lefordítva egy év alatt egy nőstény kutya, ha kétszer fial, akkor is legalább 16 kölyökről beszélünk. 6 nőstény esetén ez évente minimum 96 kölyökkutyát vagy kölyökmacskát jelent. Ez egy menhelynyi mennyiség, egy településről, egyetlen év alatt. Ezeknek az állatoknak már nem lesz gazdájuk az adott településen, tehát nő a kóbor állomány. A kutyák falkákba vergődve tengetik napjaikat, a macskák kolóniákat hoznak létre. Nincs megfelelő élelmezés, így a beszerzésére kényszerülnek. Ebben a fázisban már kialakul a konfliktus a lakossággal, és megjelennek a közbiztonsági problémák. A kóbor állatok egyre jobban eltávolodnak a napi emberi kapcsolatoktól, így elvadulhatnak. A befogás és a visszahelyezés egyre nehezebb helyzetet teremt, az ivartalanítás pedig az állatok számából adódóan jelentős anyagi terhet ró az önkormányzatra, mely külső forrás bevonását igényli. Jellemző, hogy nincs a közelben elérhető állatorvos. Számos nemzetközi tanulmány bizonyítja, hogy ahol csak likvidálással próbálták megoldani a kóbor állat problémát, nagyon hamar – akár hónapokon belül – újra generálódott az állomány, mert nem a valódi okot szüntették meg. A feladat ellátására fordított költség keretet a megelőzésre fordítva, átgondolt állatjóléti cselekvési tervvel, pár év alatt érezhető javulás érhető el.
5. Elhatalmasodott probléma fázisa:
Stratégia nélkül az előző fázis állapota még tovább romlik. Még nagyobb számban vannak jelen a kóbor állatok. Több falka és több kolónia is kialakul a településen. Nem ritkák a 20-30 egyedszámból álló csapatok. Kiéhezve kísérik a munkába vagy iskolába igyekvő lakosságot. Az ilyen fokú problémával küzdő településeken egyre gyakrabban fordulnak elő kutyatámadások, amelyek kivédhetőek lettek volna. A passzív hozzáállás is felelősséget von maga után. Azokban az országokban, ahol már a kóbor állatok utódai is utcára születnek – tehát teljesen emberi kontroll nélkül szaporodnak – extrém magasan van kitéve a fertőzésveszélyeknek ember és állat egyaránt. Hazánkban is egyre súlyosabb gondot jelent a macskáknál pl. FELV/FIV, kutyáknál a szívféreg, szopornyica, parvo, stb. Még súlyosabb, ha zoonózis lehetősége fennáll, vagyis a fertőzés emberre is átterjedhet (bélférgesség, paraziták, bőrgomba, leptospirozis, veszettség stb.) A megoldást célzó ivartalanítások esetében már nem csak az állatorvosi beavatkozás költsége tetemes, de a befogás, szállítás, lábadoztatás is külön emberi, anyagi és tárgyi erőforrást igényel. Azokban az országokban is, ahol legsúlyosabb a probléma, megtervezett és jól kivitelezett ivartalanítási TNR programmal pár év alatt visszaszorítható és normalizálható a helyzet.
Kimondható, hogy a döntéshozók megoldási stratégiája évtizedek óta szinte csak a problémát jelentő állatok kiemelésére és elhordatására és/vagy végleges likvidálására koncentrálódik. A központi finanszírozási rendszer jelenleg az önkormányzatokon, azok költségvetésén keresztül az ebrendészeti telepekkel történő feladatellátást támogatja.
A jelenleg kiépített és továbbiakban is építés alatt álló gyepmesteri rendszer állatvédelmi szempontból aggályosan működtetett. (az állatok tartását, gondozását, alkalmazott leölési módszereket figyelembe véve). Jellemzően nem az állatjólétét szolgálja: nincs napi séta, megfelelő állatorvosi ellátás, minőségi élelem.. stb. Ez a közpénzekből fenntartott és folyamatosan finanszírozott rendszerben, az évenkénti ráfordított összegeket figyelembe véve nem tapasztalható csökkenés a kiadások tekintetében és ugyanez a megállapítás érvényes a befogott kóbor kutyák számának esetében is. Tehát a problémát csak fenntartani képes, miközben a rendszer működtetése nem gazdaságos. És a település gondja sem oldódik meg. Egy kicsit sem ritka példa egy olyan kialakult helyzetre, ahol a kutyákat folyamatosan hordják el, de a kutyák száma mégsem csökken. A megoldás hihetetlen egyszerű, mégsem használják. Nem a megoldásban, a megelőzésben gondolkodnak, csak a likvidálás a cél. Pl: https://www.facebook.com/ikszt.tiszakeszi/videos/757968759093871
Stratégiailag átgondolt valódi lépések nélkül a kóbor állat probléma állandósult, napjainkra pedig folyamatosan halmozódik. Szükség van egy szakmailag, minden részletre kiterjedő kidolgozott Állatvédelmi Tervre. Ennek két legfontosabb alappillére a már meglévő állatállomány helyzetének állatjóléti szempontok szerinti megfelelő rendezése, valamint a folyamatosan újra generálódó, napjainkra folyamatosan növekvő túlszaporulat megszületésének megelőzése.
A valódi kóbor állat probléma megoldása a túlszaporulat megállításában, illetve csökkentésében, azaz az ivartalanításban van, ami nem csak a már gazdátlan, kóbor egyedeket kell érintse, hanem a tulajdonoshoz köthető, gazdás egyedeket is. Ahhoz, hogy a kóbor állatok valódi védelme megvalósulhasson, jelentős számú lakossági tulajdonban lévő állatot lenne indokolt ivartalanítani.
A kiemelés egyetlen egy településen sem volt sikeres. A lakosság tulajdonhoz való jogával élve folyamatosan „visszatölti” az elhordott kutyák helyét – újra ivaros állatokkal. Ahol komolyan vették a problémát és a TNR programokba gondolkodtak, 2-3 év alatt megszűnt a felesleges szaporulatok száma.
TNR program: (Trap-Neuter-Return – befogás-ivartalanítás-visszahelyezés) Világszerte alkalmazott, állatvédelmi szervezetek által ajánlott módszer a szabadon élő kutya és macska populáció növekedésének megfékezésére. A gazdátlan állatokat befogásuk után ivartalanítják, majd visszaengedik eredeti élőhelyükre, így megakadályozva újabb ivaros populációk megjelenését az adott területen, mivel területvédő állatok. Az állomány stagnál, nem nő.
